Napelem Kisokos

Amikor a visszatáplálás és a normál inverter már nem elég

Azt kell mondjam, sajnos az eddigi gondolkodásnak, miszerint éves energiafelhasználásra számoltuk a napelemes rendszereket, egyéb okok (kormány) miatt befellegzett.

Majdnem kihalóban van a napenergia szektor. Mármint ami a HMKE rendszereket illeti…

Egy valamivel nincsenek tisztában: okosabb emberek tervezik ezeket a rendszereket mint ,,vezetőink”

De hogy miért is írok most erről? Mert egyszerűen van megoldás.

Van megoldás arra, hogy a borús helyzetből előnyt kovácsoljunk és valóban megtérülő rendszereket adjunk át.

Sajnos a falat – miszerint nem táplálhatunk vissza a hálózatba -, áttörni nem tudjuk azzal sem, hogy aki az idén megcsináltatja a renszert és szerződést köt a szolgáltatóval 10 évig, éves szaldó elszámolásban marad…

Na de ezt hagyjuk is, mert nem fontos (de) információ.

Mit tegyünk most, hogy nem táplálhatunk vissza, mit is jelent ez valójában?

Sajnos a legtöbb ház tervezésénél nem gondoltak arra, amikor az elektromos hálózatot tervezték, hogy eljön az az idő, amikor a megújuló energia, azon belü is a napelemes rendszerek veszik át az uralmat a fosszílis energia fölött.

Így nem számoltak azzal, hogy érdemes lenne a hálózat 3 fázisa között, közel szimmetrikusan elosztani a fogyasztókat. Ezzel egyébként nem is lenne gond, ha mehetne a hálózatba a betáplálás, mert a fölösleg bemegy, télen kivesszük, „oszt jóccakát”.

Szimmetrikus áramfelvétel azt jeletni, hogy egy időben közel azonos teljesítményű fogyasztó vételez áramot a fázisokról, ezáltal mind a három fázison kb. ugyanannyi áram folyik adott időben. De nem így tervezték az elektromos hálózatokat a házakban sajnos.

Jelen pillanatban egyik fázison több, másikon kevesebb, harmadikon pedig még kevesebb áram folyik, vagy fordítva.

Ezt hívjuk asszimetrikus fázis elosztásnak.

Miért is írtam erről?

Azt gondolom, ahhoz hogy jó, valóban megtérülő napelemes rendszereket tudjunk eladni a fogyasztók számára, meg kell érteni, miért is lehet jó egy napelemes rendszer ebben a nem visszatápláló jelenben.

Tehát asszimetrikus fogyasztás…

Sajnos a jelenleg piacon lévő és ismert inverterek nagy része képtelen arra, hogy a napelemek által termelt energiát asszimetrikusan ossza el a fázisok között. Ezért mindig a legalacsonyabb áramfelvételű fázis lesz a mérvadó, és az összes többi fázison is, csak és kizárólag annyit tud majd termelni az inverter, mint a legalacsonyabb fázis fogyasztása.

A hiányt meg természetesen vesszük a hálózatból…

Mekkora biznisz, mi? HÁT NEM. Nem nekünk.

Hacsaaaak…

Hacsaaak nem szerzünk egy olyan invertert, ami képes arra, hogy asszimetrikusan ossza el a fázisokon a „delejt”.

És ha ez nem lenne elég, ez az inverter hibrid. Annyi mindent tud, hogy az már szinte nem is igaz. De! Igaz! A megoldás a magyar napelemes szektorra, itt van!

Tudja az asszimetrikus termelés a fázisokra és még hibrid is. Miért is jó ez? Mert nincs az, hogy mindig a legalacsonyabb fázis lesz a mérvadó a termelést illetően, hanem egymástól függetlenül el tudja osztani a termelést a fázisok között.

Konkrétan az inverter mindent képes lekezelni. Bemenetni és kimeneti oldalon egyaránt. Akár egy meglévő napelemes rendszert is köthetünk rá, és képes annak a termelését úgy elosztani a fázisok között, hogy az megfelelő legyen.

Képes arra, hogy akár egy aggregátort is kössünk rá, ami valljuk be, elég abszurd, mondván hogy környezetbarát rendszerre vágyunk, de köthetünk rá szélgenerátort is. Ezek az inverterek képesek arra, hogy akár a szél energiájából eredő egyenáramot is hasznosítsák a fogyasztók számára, természetesen átalakítva váltakozó árammá.

Kimeneti oldalon pedig energiatárolót és a meglévő hálózatot is el tudja látni a napelemes rendszer által megtermelt energiával. Mindenféle nagyobb beruházás nélkül okosotthont hozhatunk létre ennek az inverternek köszönhetően. Normál, hibrid és szigetüzem egyben.

Akár egy UPS, szünetmentes tápegység:

magyarra lefordítva egy áramszünet esetén is képes energiaforrást biztosítani, amikor a szolgáltatói oldalon áramszünet lép fel. Ez más inverterkkel azért nem volt megvalósítható, mert nem tudtak több, csak egy fázist ellátni ezidő alatt.

Az előző invertereknél hosszú volt az átkapcsolási idő, aminek következtében leálltak hosszabb-rövidebb időre a fogyasztók, ami nem kis kellemetlenséggel is járhat, főleg, ha épp blogcikket írunk és elmegy az áram kis időre és nincs mentésünk. 😀

Van ám még előnye, de hagyjunk későbbre is, mert nem lesz miről írni. Ha érdekel a folytatás,iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This field is required.

This field is required.